Szégyen!? Hányan mondták, hogy te vezeted a válogatott kanadai táblázatát? - Sokan. Csapattársak, barátok, szurkolók, újságírók – mindenki ezzel jön mostanában. Nem mindegy azonban, hogy ezt egy régi csapattárs mondja, akivel nap, mint nap együtt edzek, és aki hátba vereget egy jó passz vagy becsúszá s után, vagy egy olyan újságíró, aki mintha a pozitívumokat észre sem akarná venni. Ha az öltözõben hangzik ez el, nevetek egyet, és megpróbálok visszavágni, ha viszont a lelátóról szólnak be, vagy a sajtóban kezdenek ki, azzal nem tudok mit kezdeni. Az évek során megtanultam, hogy mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni, de adni nem szabad mindenkiére. Neked kinek a véleménye számít? - Például édesapámé. Õ gyerekkorom óta azt mondogatja, hogy „fiam, ha rosszul játszol, csak leszúrni tudlak”. Nem elfogult velem szemben, viszont ha jól megy a játék, soha ne mulaszt el mondani egy-két jó szót. Édesapám egyébként maga is focizott. Évekig a másodosztályú BEAC játékosa volt, sõt csapatával még a feljutásért is játszott. Van tehát rálátása a futballra, így képes rá, hogy felhívja a figyelmemet a hibáimra. Ugyanez igaz az edzõimre, és a játékostársaimra is. Róluk tudom, hogy azért szólnak, mert jót akarnak nekem, illetve a csapatnak. De meghallgatom például az édesanyám véleményét is, pedig õ egyáltalán nem ért a focihoz. A lényeg, hogy érezzem a segítõ szándékot, hogy tényleg az én érdekemben tesz szóvá valamit, nem pedig azért, hogy köszörülhesse valakin a nyelvét. A szurkolókra gondolsz? Eddig klubszimpátiától függetlenül kedveltek, tapasztaltál változást az ominózus meccsek óta? - Soha nem volt problémám a szurkolókkal, nem is találtak meg eddig a nagy riválisok drukkerei sem. Tudom, hogy a fradisták ezután sem fognak. Észreveszik, ha hibázik, de számukra a csapat, a játékosok elõbbre valóak bármilyen „jópofa” zrikánál. Más csapatok szurkolói pedig egyszerûen nem érdekelnek. Nekik az a céljuk, hogy felbosszantsanak. Ha hagyom magamat felhúzni, nekik teszek jót, a csapatomnak pedig ártok. Korábban tényleg nem találtak meg, az elsõ igazán ellenszenves megnyilvánulással a Megyeri úton találkoztam. Az újpestiek kórusban kiabálták, hogy „Gyerünk Gyepi, rúgj egy öngólt”, de ami még ennél is durvább, hogy kikiáltottak a válogatott szégyenének. Az még hagyján, hogy az Újpest szurkolók, az újságírók is. Tragédia!? Érdekel, hogy mit írnak rólad? - Itt is az a lényeg, hogy ki és milyen szándékkal. Viszont azt már egy „kicsit” durvának tartom, hogy én vagyok a magyar csapat szégyene. Volt olyan újságíró, aki direktbe „felszólított”, hogy szégyelljem magam. Nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam! Hibáztam. Ezt tudom, de bûnt nem követtem el. Azért nem te vagy az elsõ, akirõl ilyet írtak. - De az elsõ, akirõl ennyire durván. Az elõbb említett írás, mely szerint szégyellnem kell magamat, például egy olyan interjúban jelent meg, amelyre nem adtam engedélyt, mert nem is kérdéseket tettek fel nekem, hanem sértéseket vágtak a fejemhez. Tették ezt azok, akik, amikor megy a csapatnak, megy nekem, akkor jópofiznak, hogy aztán az elsõ adandó alkalommal hátba szúrjanak. Vagy hallottam, hogy az egyik internetes portálon szavazásra bocsátották, hogy a következõ válogatott meccsen öngólt rúgok, vagy gólpasszt adok az ellenfélnek. Az ilyenekkel mit kezdjek?! Nem sok védõ van, aki pályafutása során ne érne bele olyan szerencsétlenül a labdába, hogy az a saját kapujában kössön ki. Én hat éves korom óta futballozok. Tizenhét év alatt egyetlen öngólt lõttem. Nem kettõt? - Az Izland elleni Sigurdssoné volt. Megpattant rajtam a labda, de ettõl még nem öngól. Szinte hetente látunk ilyen jeleneteket az európai bajnokságokban. Vagy például az Anglia – Wales EB-selejtezõ elsõ gólja. Lampard lövése megpattant egy védõn, irányt változtatott, a labda pedig a hálóban kötött ki. A gólt Lampardnak adták…Horvátország ellen tényleg öngólt lõttem, és tudom, hogy ott hibáztam, de attól ez még nem tragédia! Több újság feltette a költõi kérdést, hogy hogy merem így elintézi a történteket, miért nem fogom fel tragédiaként. Talán mert szerintem nagyobb tragédia, ha egy sportoló másfél évig sérült…Sõt az igazi tragédiák nem is ezek, hanem például ami Beszlanban történt. Több mint háromszáz gyerek halt meg, ez tragédia. A futball viszont sport, egy játék. Magabiztosság, tiszta fej – távolság Más piros-fehér-zöld, és más zöld-fehér mezben játszani? - Más. Mások a társaim, más a hangulat, ami viszont ugyanolyan, azok a meccsek. Teljesen mindegy, hogy a Ferencvárosban vagy a válogatottban lépek pályára, a legjobb tudásom szerint segítem a csapatomat, és mindent megteszek a gyõzelemért. Tudom, hogy mi a feladatom, és azt igyekszem maximálisan végrehajtani – lehetõleg hiba nélkül. A bajnokikon mégis jobban megy, rendre a mezõny legjobbjai között vagy. - A válogatottban belekerültem egy pechszériába, amit a média felfújt, emiatt tûnik különbözõnek a teljesítményem, holott én ugyanúgy játszok. Jól esik, amikor azt mondják, hogy úgy játszok, mint régen, mint a sérülésem elõtt. Ennél nagyobb dicséretet nem tudok elképzelni. Másfél évig tartott a felépülésem, ehhez képest nem telt el hosszú idõ a visszatérésem óta, de az utóbbi idõben már mondogatták, hogy olyan vagyok, mint régen. Ennek nagyon örülök, de szeretnék még jobb lenni. Miben? Miben marad el a mostani Gyepes Gábor a keresztszalag-szakadás elõtti Gyepes Gábortól? - Mindenekelõtt magabiztosságban. Nem mondom, hogy nincs önbizalmam, inkább úgy fogalmaznék, hogy még elég hullámzó. Ráadásul mostanában némileg más feladatom van, mint korábban. László Csaba azt kérte tõlem, hogy zárkózzak fel a támadásokhoz, és próbáljak lendületbõl érkezni középen az akcióinknál. Tetszik ez az új poszt, és úgy érzem, eddig nem okoztam csalódást, mégsem vagyok olyan stabilan magabiztos, mint a sérülésem elõtt. Ám minél többet játszok, annál inkább visszajön. Nem panaszkodhatok, mostanában rengeteg meccsünk van – nem is akármilyen csapatok ellen. És a válogatott? - Nem biztos, hogy hívnak. Tegyük fel! Visszafogod magad vagy épp ellenkezõleg, be akarod majd bizonyítani, hogy nem volt igazuk a téged szidalmazóknak? - Természetesen rájuk akarok cáfolni, de fontos, hogy ez ne forduljon a visszájára. A svédek elleni meccs után Újpesten léptem pályára elõször. Azon a meccsen sokan féltettek. Tartottak attól, hogy máshogy akarok majd játszani, és a túlzott akarásommal inkább ártok, mint használok a csapatnak. A lefújás után azonban többen is gratuláltak, hogy képes voltam tisztafejjel játszani egy ilyen fontos meccsen. Még akkor is, ha az újpesti szurkolók egy része szerint a válogatott szégyene vagyok…Ha a szövetségi kapitány nem így gondolja, és meghív a következõ meccsre, akkor is igyekszem majd így játszani. Tiszta fejjel, és a legjobb tudásom szerint. Csak messzebb megyek a saját kapumtól…